Idén már több erős csapattal is jelen volt az egy éves Kamaraerdőért Érdekvédelmi Egyesület, amit bizonyít a gulyásfőző versenyen elért 4. és 5. helyezés is!
A jól megszervezett rendezvényen (köszönet a szervezőknek) igen nagy számú látogató volt jelen – a fellépők és a versenyzők mellett.

Egyesületünk idén is képviseltette magát a rendezvényen, de míg tavaly az éppen csak megalakult Egyesület “csak” bemutatkozni tudott, addig idén már több jól felkészült csapattal vettünk részt a főzőversenyen. A 26 nevező közül 20 adott le “versenyművet”, amiből az egyik csapatunk (lásd a nyitóképet) a 4. helyezett lett (csapattagok: Árpi, Áron, Éva, Nóra, Péter), a másik csapat 5. helyezést ért el (Szemán Jani és családja) – akiknek a sátrakat és még sok mindent köszönhetünk:
A harmadik csapatunk (Maráz Bandi családja és ismerősei, rokonai) ugyan nem ért el helyezést, de a házi pálinkájuk, a házi sonkájuk és kolbászuk világbajnok volt így is!
A szakértő zsűrinek valóban nehéz dolga volt, nem tudom elképzelni, hogy lehet ennyi íz közül a jót kiválasztani:

A rendezvényen focibajnokság is zajlott, amelynek felnőtt I. helyezésének díját az Egyesületünk adományozta: egy 12 személyes csokoládé tortát a Daubner cukrászdából:
Jól éreztük magunkat, legközelebb is ott leszünk!