Bánvölgyi Rozália publikációk
Munkára tanították a gyerekeket
By knauszi on 2024.
ápr. 02. - 11:40
Újabb történetek a
budaörsi Erzsébet Otthon pedagógiai hagyományaiból. Kálmánné Bánvölgyi
Rozál írása
Volt üvegház, jégverem, méhes,
takarmányaprító kamra. Baromfiól, sertésól. Selyemhernyó-tenyészethez helyiség.
Növényszaporító, virágkertészet, 1000 db rózsatő. Kocsiszín lóállománnyal: a
lófogattal szintén növelni lehetett a ház bevételét.
Korábban már hírt adtunk olvasóinknak a
budaörs-kamaraerdei Erzsébet Otthon (és utódai) pedagógiai történéseiről. A XX.
század legelején létrehozott bentlakásos intézmény – melynek létrehozásában,
kigondolásában Kiss Áron nagy szerepet játszott (Kriston Vizi József, 2021) –
nem csupán a gyermekvédelem (benne bizonyos értelemben az „interkulturális
nevelés”), de a modern pedagógia fejlődésében is fontos állomás. Érdekességként
megemlítendő, hogy Foersternek (1913) csaknem egy időben megjelent, hazánkban is
népszerű Iskola és jellemcímű könyvében egy hasonló, pólai (ma pulai) internátus élete
idéződik fel, ahol nem sokkal a Monarchiát széttépő háború előtt a birodalom
több tartományának árváiból szervezték meg a gyermekotthont.
A helytörténész kutatásai nyomán az Otthon
nevelőmunkájának újabb mozzanatát mutatjuk be. Történeti keretezésként a
korszak ’munkaiskolai’ törekvéseit emlegethetjük, emellett a skandináv
mintákat, s Kerschensteiner (1972) munkásságát is.
A gyermekotthon körül olyan tangazdaságot igyekeztek
felállítani, ahol szakképzett kertész felügyelete mellett a fiúgyermekek
elsajátíthatják a kertgazdálkodás legfontosabb alapismereteit, a leányok pedig
a konyhakertművelés titkait. A területen több, a hölgyválasztmány
legáldozatkészebb tagjairól elnevezett szőlőskertet hoztak létre. Kialakítottak
egy, a régi, hagyományos fajtákat és az újdonságnak számító, már első évben
termő törpefákat is magába foglaló gyümölcsöskertet. Az épületek köré
konyhakertet és virágkertet telepítettek. Nagy mennyiségben, eladásra spárga-
és földieper ültetvényeket létesítettek. A virágkertészetben hatszáz tő
krizantémot és ezer tő szegfűt gondoztak. A kertek szomszédságában istállókat
és ólakat húztak fel az állatállomány elhelyezésére. A kis mintatelepen
tanulták meg a gyermekek a szarvasmarhák, a sertések és a baromfik gondozását.
A kerteket és a gazdasági udvart a Földművelésügyi
Minisztérium, illetve magánszemélyek adományaiból telepítették, valamint
népesítették be. Darányi Ignác nem csak miniszterként, hanem magánemberként is
a legbőkezűbb támogatónak bizonyult. Az alapítók a minisztériumi segélyek
reményében biztosítottnak látták a gyermekotthon jövőjét annak ellenére, hogy
minden készpénzüket az építkezésbe fektették, ezért nagy lelkesedéssel fogadták
a főváros vezetőségének anyagi biztonságot jelentő ajánlatát. Budapest főpolgármestere
szerződésben vállalta, hogy szabott tartásdíjjal segít.
Az elemi iskolás gyermekek a délelőttöt tanulással
töltötték, a nagyobbak a gazdaságban vagy a háztartásban dolgoztak. Ebéd után,
amíg a többiek pihentek, a hetesek rendbe tették az ebédlőt, a folyosókat és a
munkatermeket. Délutánjuk nagyobb részét a kisebbek ismét az iskolában
töltötték, de a tanórák és a leckeírás mellett maradt egy kis idejük játékra
is. A nyári szünidőben az elemi iskolás gyermekek a tanórák látogatása helyett
a kertben vagy a gazdaságban dolgoztak.
Az intézmény kisszámú cselédséggel működött, mivel a
munka nagyobb részét a növendékek végezték. A leányok takarították a
főépületet, segítettek a főzésben, a konyhakerti munkákban és a szőlőkben. A
fiúk a kertészetben dolgoztak, ellátták az állatokat, rendben tartották az
udvart, fát vágtak, szenet hordtak. A házi-, ház körüli munkák mellett a
tanítók vezetésével különböző hasznos ismereteket sajátítottak el a
munkaórákon.
Az első évben a fiúk szalmakalapfonást tanultak, de a
nagy por miatt ezt a következő évtől a kosárfonás váltotta fel. Később
egyszerűbb házi és mezőgazdasági eszközök, szerszámok elkészítési módját is
felvették a tananyagba. A leányokat az igazgatóné asszony kötni, varrni,
foltozni tanította, hamarosan a nagyobb leányokra hárult az összes ruhanemű
javítása. 1907-től az ismétlő iskolás leányok varrták a növendékek ruházatát. A
gazdasági, háztartási és háziipari ismétlő népiskolákban az elemi iskola befejezése
után a mezőgazdaság, a kertészet, a gyümölcstermesztés, a szőlőművelés, az
erdőgazdálkodás, az állattenyésztés és más gazdasági ágak alapismereteit
oktatták a növendékeknek elméletben és gyakorlatban.
A két vagy három éves képzés befejezése után a
fiatalok kikerültek az árvaházból, bizonyítványukkal a leányok háztartási
alkalmazottként azonnal munkába állhattak, a fiúk pedig iparostanoncnak
szegődhettek. Hogy megélhetési szakma is legyen a kezükben, kosárfonást
tanultak a fiúk nagy eredménnyel. A szőlőszállítást és más házi célokat
szolgáló kosarakat is saját maguk gyártották.
A nagyobb fiúk kellő felügyelet mellett különösen
haszonállatok takarmányozásánál, szecska- és répavágásánál, alom- és
trágyahordásnál segédkeztek.
A lányok a házi munkák közül választhattak, az intézet
takarításában és a konyhában segítettek. De ők is kitanultak szakmát: a
virágkertészetben és a konyhakertben palántázást, csokorba kötést végeztek.
Emellett különféle kézimunkákat (varrás, horgolás, hímzések) készítettek,
amelyeket a társaság rendezvényein eladtak. A nagyobbak a foltozásban,
ruhajavításban tudtak segíteni. A varrás megtanulása is szakmát adott. A mosást
azonban hivatott személyzet végezte. Tehát a lányok megtanulták egy háztartás
minden fortélyát, hogy az önálló életükben tudjanak boldogulni, esetleg 16 éves
koruk után cselédnek mehettek, virágkötőként vagy gyümölcsösben dolgozhattak.
Sokan közülük az intézeten belül maradtak, vállalva a
kisebbek okítását kézimunkára, egyébre. A fiúk közül sokan a vincellér szakmát
sajátítottak el, vagy a dán nevelési elv szerint mindenes barkácstevékenységet
tudtak folytatni. Az 1904. évi igazgatói beszámolóból tudjuk, hogy a lányok
szabadidejükben finomabb kézimunkával foglalatoskodtak, amelynek eredményeit az
esetleges vásárokon eladták. A befolyt összegből visszatérítették az anyagárat,
míg az azon felüli részt a részükre takarékpénztárban gyűjtögették mindaddig,
amíg az Intézetet el nem hagyták. Kis tőkéjüket kezükbe kapták.
A svéd oktatási rendszerben slöjdnek nevezett tantárgy mintájára dolgozták ki
a kézimunka tantervét. A diákok ezen az órán kézügyesség-fejlesztő feladatokat
teljesítettek: barkácsoltak, mintáztak, gipszöntvényeket készítettek. A lányok
általában háztartástant tanultak, amely a kereskedelmi és háztartási
gyakorlatok címet viselte, és a hímzés- és főzésoktatás mellett a
„háztartásmenedzselési” alapismeretek is részét képezték.
Minden évfolyamon helye volt a kézimunkának. Nevelőnő
foglalkozott a leányokkal. A hímzéseket minták alapján tanulták, a bemutatott
hímzési mintadarabok Törökbálintról kerültek elő: Boldog Lajosné (sz: Weigl
Anna) tulajdonát képezik.
Az árvaházhoz 8 hold terület tartozott, amit művelésre
szántak. Az építkezés előtt évszázadokon át műveletlenül állt, tüskés,
bozontos, vízmosásos volt. Itt lett szőlő, gyümölcsös, konyhakert,
torna- és játszóhelyek, gazdasági udvar. Az építkezéssel egyidőben már
megkezdődött a szőlőtőkék, gyümölcsfák telepítése. A gazdaság 1911-ig teljesen
kiépült, ekkor már minden épülettel és haszonállattal rendelkeztek. Volt
üvegház, jégverem, méhes, takarmányaprító kamra. Baromfiól, sertésól. Selyemhernyó-tenyészethez
helyiség. Növényszaporító, virágkertészet, 1000 db rózsatő. Kocsiszín
lóállománnyal: a lófogattal szintén növelni lehetett a ház bevételét.
A terület hozama 3 év alatt 1000, 1200 korona. A
feljegyzések szerint az otthon gazdasága biztosítja, hogy sok mindent nem kell
készpénzért venni, így naponta 35-36 fillér egy gyerek ellátása. Felnőttenként
pedig 52-55 fillér.
Háztartásnak adva van a saját termelésű zöldség
(burgonya, káposzta, zöldfőzelék). A rendelkezésünkre álló adatokból megtudni,
hogy az eladott zöldségek ára: 1901-ben 300 korona, 1902-ben 540 korona,
1903-ban 750 korona. Tejeladási bevétel: 73 korona, „fajtojás” 38 korona,
„fajbaromfi” 147 korona, tehenek, birkák eladása 1054 korona 1907-ben.
Szőlőkertészetből évente 700 korona, virágeladásból 150 korona.
Spárgatermesztés: 1000 tő, földieper 400 tő, nemesített őszibarackfa-csemeték
telepítése, eladása 3000 db. Az egyik főfoglalkozás a selyemhernyó-tenyésztés
volt, ehhez 70 db 5-6 éves ajándékba kapott fa adott alapot – olvashatjuk az
1911-es Évkönyvben.
Később a vásárolt földrész és a szőlők mentén eperfa
ösvényt létesítettek 6000-7000 méter hosszban. A legnagyobb segítséget a
Királyi Selyemtenyésztési Felügyelőség adta. (A háború kirobbanásakor nagy
szükség támadt a selyemfonalra.) Ez sokat lendített a bevételen. (Mit ért akkor
1 korona? 1911-ben 1 évre 1 gyerek ellátása – étkezés, ruha, tanítás, orvosi
felügyelet – 461,21 korona, amelyből 1 napra 1,27 korona jutott.)
A munkára nevelés elsődleges célja volt az
alapítóknak. A feladat kettős: „az Erzsébet Háznak önellátónak
kell lenni, ami a terményeket, élelmezési árukat illeti. Egyben olyan
tevékenység is kell, ami hasznot hoz az Otthonnak.” Ehhez a
példát dr. Kiss Károly ügyvéd és Makay Lajos igazgató urak több hasonló céllal
működő otthonban (görlitzi Szeretetház, berlini, hamburgi gyereknevelő
intézetek, marienfeldi Cseléd- és Kertészképző Intézet, hallei és sorøi
árvaházak) tett látogatás tapasztalataiból vették – olvashatjuk az 1902. és
1903. évi Évkönyvekben.
Hivatkozott irodalom
Foerster Frigyes Vilmos (1913): Iskola és jellem. Kostyál Jenő kiadása, Budapest,
151-172. o.
Kerschensteiner, Georg (1972): A munkaiskola fogalma. Tankönyvkiadó, Budapest.
Kriston Vizi József (2021): Kiss Áron és az Erzsébet
Otthon. In. Uő (szerk. 2021): Tanító emberség. Tanulmányok Kiss Áron
tiszteletére. Magyar Pedagógiai Társaság, 65-77. o.
A szerzőről:
